Sziasztok Borsócskák :)
A mostani bejegyzésem egy kicsit kötetlenebb lesz, mint az eddigiek. Úgy gondoltam már épp itt lenne az ideje, hogy bemutatkozzak nektek. Hiszen már lassan három éve vezetem az oldalt.
Az idei évem lesz az utolsó a gimnáziumban...azaz remélhetőleg az utolsó lesz. Na, nem mintha bármikor is buktam volna.. de sose lehet tudni. A helyi gimibe járok, angol tagozatú osztályba. Én, akinek nincs semmi nyelvérzéke.. No, de ez most nem olyan lényeges. Mivel idén érettségizem,és a nyelvvizsgám is elcsúszott egészen a végzős évig, így sajnos lehetséges, hogy kifognak maradni hónapok, amikor nem leszek valami aktív.
De igyekszem, hogy ez ne így legyen! :)
Az írással hat éve foglalkozom, azaz hat éve a hobbim. Persze volt egy időszak, egy bő két év, amikor teljesen elmaradt. S amikor újra belekezdtem, akkor indítottam el az oldalt is. A "Verseny" című kisregényem volt a legelső, ami az íráshoz kötődött. Egy könnyűzenei témát ölelt fel, pont, mint a második kisregényem, amit már be is fejeztem a "BLUE MOON" és az "Egy dal veled...". A verseimet még általánosban kezdtem el írni... csak akkoriban egy kicsit görcsösen írtam őket, s ez volt az oka annak, hogy szüneteltettem. Mostanra a verselés és maga az írás létfontosságúvá vált a számomra. Ha nem írhatnék, akkor nem lennék képes élni. Felrobbannék, attól a sok érzelemtől, ami bennem kavarog.
A gimnázium után Budapestre akarok menni.
Az ELTE-re Óvónő akarok lenni.
A nyár végén furakodta be a fejembe a gondolat, hogy az élet mennyire is kiszámíthatatlan és rövid.
A címben említettem a Tiszavirágokat, aki nem tudná, hogy miről van szó: röviden annyi, hogy a Tiszavirág egy kis rovarszerű élőlény, amiknek az élete mindössze három órából áll.
Eddigi életemben még csak egyszer láttam Tiszavirágzást. Csupán hat éves lehettem, amikor az egyik nap, apukámmal bepattantunk a kocsiba és városunk végén levő hídhoz hajtottunk. Már napnyugta volt, és egyre csak sötétedett, ha jól emlékszem egy nyári este történt meg, amikor láttam a születést és a halált is néhány óra leforgása alatt.
A Tiszavirág, a víz felszínén kell életre, majd a víz szélére evickélve levedli a bőrét, majd elindul megkeresni a párját. Ezután a nőstények lerakják a petéiket a víz felszínén, s elhagyják az élők világát.
Amikor eszembe jutott az emlék, hogy ott csüngök a híd korlátján, felpörögve a látványtól. Végiggondoltam az életet. Már maga a szó is olyan rövid, mindössze két szótag.
Felsoroltam magamban, hogy mik azok amiket el akarok érni még mielőtt betölteném a harmincat: le akarok érettségizni, be akarok jutni egy jó egyetemre és, ha lehetséges akkor az ELTE-re, óvónő akarok, lenni majd elkezdeni a BTK-t :), menyasszony akarok lenni és szeretnék egy összetartó családot... Végig gondoltam mindent, s ezután kaptam csak észbe, hogy addig már nincs olyan sok időm, hisze belegondolva, hogy még nemrég csak tíz éves voltam, s mostanra már nagykorú vagyok. S, hogy az élet nem nem mindig lehet olyan hosszú, mint ahogyan azt mi szeretnénk. Bármikor lecsaphat ránk egy betegség, vagy simogathatja meg az arcunkat a halál egy tragikus balesetben. Akárcsak a Tiszavirágoknál a mi életünk is csupán négy szakaszból áll.
- meglátjuk a napvilágot, majd felnövünk és amíg a Tiszavirág a partot éri el, addig az életünkből eltelik tizennyolc év, és levetjük magunkról a szülői kezeket.
- Felkerekedünk, a saját életünkben kezdünk el barangolni, a saját utunkat keressük.
- Azt a valakit, akivel leélnénk az életünket.
- Családot alapítunk és megteremtjük az utódainknak a biztonságos közeget, addig ameddig le nem vetik magukról a kezeinket.
Az élet rövid és ezen senki nem tud választani, én sem. Pedig milyen szívesen megtenném, lelassítanám az idő forgását, azokban a pillanatokban, amelyek nem akarom, hogy olyan hamar tovaszálljanak...
Minden az időzítésen múlik. Egy másodperc, egy perc, egy óra mindent megváltoztathat. Annyi minden múlik ezeken a dolgokon - apró kis pillanatok, amelyek az életet alkotják.
Jóéjtszakát Borsócskák :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése