Sziasztok Borsócskák :)
Ennek a bejegyzésnek is hasonlóan a Tiszavirágoshoz, megint kötetlenebb témája lesz.
~
Ma németórán egy olyan szövegek kellett elolvasni, ami egy olyan párról szólt, akik 300 km-re laknak egymástól. S szomorúak, mert csak hetente egyszer tudnak találkozni, én meg irigykedek rájuk...
Igen én is távkapcsolatban élek. A párommal 13 hónapja vagyok együtt, de mégis külön, mert 400 km-el arrébb él.
Igen nekem van egy együtt-külön kapcsolatom. Ami egy hatalmas kapcsolatpróba, de ha erős egy kapcsolat akkor kitart addig ameddig kell.
Számomra a távkapcsolat várakozás. Egy misztikus körforgás, ami egészen addig tart ameddig végleg együtt nem lehetünk a párunkkal. Hiszen eljött nálunk is az a pillanat amikor először találkoztunk. Akkor azon a napon, amikor először láthattuk meg egymást pattanásig feszültem. Nem bírtam megülni a helyemen, mert vártam már azt a pillanatot, hogy egymásra nézhessünk, de ugyanakkor legszívesebben kifutottam volna a világomból, mert féltem.
Igen, féltem, mert mi van akkor, ha a valóságban nem olyan leszek, mint amilyenre számított, és mi van ha több fejjel magasabb vagyok, mi van ha...s amikor végre megpillantottam, épp egy ismerősömmel voltam, akit kis híján rávettem, hogy egy másik buszmegállóhoz menjünk, mert nagyon betojtam.... Szerencsére nem sikerült erre rábeszélnem őt, s végre találkoztunk, és az ismerősöm döbbenetére na meg az enyémre is...nos hármunk közül én lettem a legalacsonyabb. :)A körforgás szakaszai hasonlítanak arra, amikor szeptemberben elkezdjük a sulit teljesen feltöltődve, nyári emlékekkel telve, s lassacskán egyre fáradtabbak leszünk, bedepizünk és már alig bírunk magunkkal az őszi szünetig. Nos igen. Amikor a párommal vagyok, elképesztően boldog vagyok, az érzékeim kiélesednek, és az érzelmeim is felkelnek a téli álmukból, egyszerűen érzem, hogy élek. De aztán amikor elmegy.. amikor eltűnik a buszon az emberek tömegében, érzem igazán, hogy lassan, amint a busz elrobog újrakezdődik a korforgás. Mert amikor a busz elkezd távolodni a szívem másik fele is újrakel. S már ekkor azt a pillanatot várom amikor legközelebb leszáll a buszról és a karjai közé bújhatok.
Sokan nem értenek meg bennünket, illetve azokat, akik úgy élnek, mint mi távkapcsolatban. De ahogyan a német szövegben is le volt irva, úgy van a valóságban is, hiszen van jó oldala is annak, hogy távkapcsolatban ér valaki. Mert tudjuk, hogy milyen érzés, az amikor várunk a másikra, hogy milyen érzés az amikor hiányzik a másik annak ellenére, hogy még mindig együtt vagyunk, csak kilométerekkel egymástól. És szerintem így sokkal jobban meg lehet ismerni a másikat, mert rengeteget beszélgetünk, De komolyan, mi is minden egyes nap, van amikor mást nem is csinálunk csak beszélgetünk. Nem egyszer volt, hogy hajnalokig a telefonon csüngtünk....
A rossz oldala viszont a kitartás, és az amikor nem tudunk megbízni a másikban, mert ugye felmerül a kérdés, hogy amíg távol vagyunk a másiktól, hogy... Vajon mit csinálhat most? Kivel van? Csak nem egy lánnyal.. Csak nem...
Igen, és ismerjük az a mondást, hogy "Amiről a másik nem tud az nem fáj".
Mondják mások, pedig igenis fáj, hiszen ha nem mondjuk el a másiknak, akkor az csak a saját lelkünket fogja emészteni. Szóval, ha a másiknak nem is, de saját magunknak igenis fáj, az ha elhallgatunk valamit.
Viszont egy kis bizalommal, illetve egy erős kapcsolattal ezt is ki lehet küszöbölni, s akkor már nincs más mint a várakozás, arra a pillanatra, hogy együtt éljük le azt az időt, amit az élet nekünk szánt :)
Szép álmokat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése