2016. október 23., vasárnap

Ottó

Sziasztok,
 ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem nektek.Viszont először is szeretném köszönteni az oldalon a három legújabb olvasót:
Brukú Szürkét, M Veronikát és Siggyn Weillát, remélem sokáig maradnak és kedvüket lelik az oldalamon puszillak titeket.
A mai novellámat egy nagyon szimpatikus fiatalember novellájának a reflektálásaként készült.




*

Ottó


Mindenkinek megvan a reggeli rituáléja. Van aki kávéval indít és van, aki teára szomjazik. Én reggelente kapucsínóra vágyom. 

Sokan különös figuraként tartanak számon. A szüleim már régen meghaltak, nincsen se testvérem, se közeli ismerősöm. Pedig olyan két évvel ezelőttiig elég népszerű figura voltam, imádtam a figyelem középpontjában lenni, bár nehezen engedtem közel ehhez a valódi énemhez bárkit is. Volt két olyan ember, akit az életemnél is jobban szerettem, ismerték minden titkomat, hogy honnan jöttem, hogy ki vagyok valójában. A mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor elvesztettem mindazt, amiért úgy éreztem érdemes élnem. A lakoásomhoz közeli kávézóban vártam, hogy ők is megérkezzenek, mint minden reggel munka előtt.

Ma is pont itt ülök, de mára már csak magányosan, iszogatom a reggeli kávémat, ma már senki nem jön a megbeszélt találkozóra. Miután leadtam a rendelésemet: két kapucsínó., leülök a szokásos asztalhoz, a szokásos székre. S figyeltem a pult mögött a fiút, aki épp a második kapucsínómat készíti. Épp olyan volt az a reggel, mint mindegyik más. Kómásan ültem az ablak melletti asztalnál és figyeltem, ahogy készíti a rendelésemet. Megfigyeltem őt. Az arcán, szemeit, mozdulatait. Sokan emiatt tartottak különös figuraként számon. Nem tagadtam sosem, hogy szeretem a szépet. S szerettem szemügyre venni azt. 

Elkészült a kapucsínóim. Kimentem a rendelésemért, majd visszaültem az ablak mellé. Kavargattam a kapucsínómat, majd kortyonként fogyasztottam el az első csészényit, majd kikanalaztam a habot az aljáról, ezután a második csészéért nyúltam.

A számhoz, emeltem és belekortyoltam. A kómás reggelem felgyorsult, amint a forró kávé végig szaladt a nyelőcsövemen. Megpillantottam Editet és Bencét a túloldalt, mindig híresek voltam a késéseikért, ők voltak az utolsók akik megérkeztek a találkozókra, a munkahelyi meetingekre: nekem integettek. Felemeltem a kezemet, és inteni készültem, de ekkor hirtelen egy kamion tűnt fel, mire én egyszerűen lefagytam, mintha megállt volna az idő kereke, arra gondoltam, hogy szólnom kellene nekik, kiabálnom, hogy álljanak meg. De már túl késő volt, amint  felemeltem a kezemet, hogy visszaköszönjek, Bence és Edit már  lelépett a járdáról, felém siettek ekkor mintha az idő ismét mozgásba lendűlt volna, és szélsebesen száguldott a vég felé. Ott ültem pár méterre tőlük, a kapucsínó égette a torkomat, és nem tehettem semmit. Ők siettem felém, a kamion pedig eléjük. Szemem láttára léptek át a halál ajtaján...

A csészémet az asztalra ejtettem, a kapucsínó pedig szétfolyt a terítőn. Akárcsak barátaim vére az aszfalton: tócsákat hagyva maga után. Kirohantam a kávézóból, egyenesen hozzájuk siettem, miközben az ő nevüket kiabáltam, ott térdeltem előttük magamhoz szorítva véres testüket. Melyből már elszállt az élet, nem hagyva maga után mást csak magányt.

Az utolsó korty kapucsínó is legördült a torkomon, égető érzést hagyva maga után. Ezzel az érzéssel emlékszem rájuk minden egyes reggel, ezzel az égető érzéssel a nyelőcsövemben.




Remélem tetszett nektek :)
Puszil titekett: Anna

2016. október 10., hétfő

Bakancslista: Ősz



Sziasztok:)


Azt hiszem először is egy kis magyarázkodással tartozom a címmel kapcsolatban. Hiszen ez most se nem vers, se nem novella. Már nagyon régen kipattant a fejemből, ez a bakancslista dolog, de eddig még nem tudtam pontosan, hogy hogyan kezdjek neki, Viszont most jött az a "hatalmas" ötlet, hogy mi lenne akkor, ha negyedévekre bontva tennék fel egy-egy ilyen listát...
A lényege végül is az lenne,hogy közelebbről is megismerhessetek, és így én is észben tudom tartani a teendőket :D S nem lesz olyan nagy káosz a fejemben.


Remélem tetszeni fog, jó olvasást!



Hajfesték


Lassan már egy éve festem az egyébként mogyoróbarna hajamat. Először még csak sötétbarnára lett befestve hennával, mert a szüleim nem engedték a festéket, aztán miután lenőtt a henna, mert ugye a hennára nem fog a festék mahagóni vörös lettem (színező), amit szerettem, de nem volt az igazi. Majd egy c-vitaminos pakolás következtében rézvörösekre kopott a hajam, és nekem nagyon tetszett,.Ezt követően esett a választás a rézvörös festékre. Hiba volt, a színével nem volt semmi gond, viszont a hajam nem szerette és eléggé megszenvedtem vele. Végül le kellett vágni. S most úgy döntöttem, hogy végül visszatérek a sötétbarnára (hennára). Viszont még mindig nem tettem le arról az igazi bordó/burgundi, igazán mélyvörös színről.








Egy nagy gyertya


Amint elkezd lehűlni a levegő, mindig újra előveszem a gyertyáimat. Egészen régen szerettem beléjük,viszont azóta imádom őket. Idén annyi változást szeretnék, hogy beszeretnék szerezni egy olyan jó nagy gyertyát. Biztosan ti is láttatok már olyanokat, aminek három-négy kanóca van és valami eszméletlenül nagy. Na, olyat szeretnék, én is.






Rendet rakni magamban...


Az utóbbi időben elég sok mindenen mentem keresztül és azt hiszem épp itt az ideje, hogy rendet rakjak ezzel kapcsolatban. 
De nem csak lelki dolgokra gondolok, mert itt van az élet: már elmúltam tizenkilenc éves, és itt az ideje a magam lábára állni, és nem a szüleimre támaszkodni. Önálló szeretnék végre lenni és talán egy kicsit szabadabb is.  Hiszen előttem áll az élet és szeretném azt felfedezni.




Újra belelendülni az írásba


Nem titok, hogy az elmúlt időben eléggé megcsappantak a verseim novelláim. Hiszen az utolsó verset szeptember 16. -án írtam, ami valljuk be nem most volt. Egyébként érdekesség lehet - nekem pedig elszomorító -, hogy idén összesen tizenhárom verset írtam, míg tavaly hatvannégy verset... - igen, ez számomra elszomorító. De be kell valljam, tavaly érzelmileg mozgalmasabb évem volt.




Leérettségizni...újra



Őszintén, ha visszamehetnék az időbe, tuti nem vállalnám be megint. Az még rendben van, hogy állandóan túlvállalom magam, de ennyire nem lehetek mazoista... na jó,talán mégis. De tényleg, ha tehetném visszacsinálnám!






Barátokat szerezni


Ezzel nem arra akartam kilyukadni, hogy nekem nincsenek barátaim: vannak. Kevesen, de vannak. Szám szerint négy igaz barátom van. Csak az egyik (Regina) Miskolcon van, a gyerekkori barátom - és lelki társam - Nyíregyházán tanul, a legjobb barátnőm, aki jóban rosszban mellettem áll: Debrecenben van. S végül a negyedik barátom valójában a párom. Ez lehet, hogy néhányotoknak furcsán hangzik, de szerintem az amikor a párunk egyben a legjobb barátunk is, az valami eszméletlenül jó érzés. Sokkal biztosabbnak érzem így magam vele és... talán,ha nem jöttünk volna össze, akkor is jóban lennénk. Értitek, ugye?




Ha kedvet kaptál a saját bakancslistádhoz, írd meg te is a tiedet! ;)
Puszil: Anna

2016. október 9., vasárnap

Legszívesebben sírni lenne kedvem...


Legszívesebben sírni lenne kedvem,
legszívesebben, megölném magam helyben.
Legszívesebben hátat fordítanék: a halálnak,
életnek, örömnek és rossznak.

Legszívesebben sírni lenne kedvem,
legszívesebben áztatnám az egereket.
Legszívesebben eldobnám az életem,
s többet vissza sem néznék.

Legszívesebben sírni lenne kedvem,
legszívesebben elfutnék a világ elől.
Legszívesebben véget vennék ennek a
bűzös, rohadt világnak.

Legszívesebben sírni lenne kedvem,
de tudom, ha sírok te együtt sírsz velem.
(...)
2016.09.04.





2016. október 1., szombat

Október


Sok minden megváltozott idén októberben, ma már nem az iskola padjaiban töltöm az időmet. Ma már itthon az asztalom fölé hajolva repülnek el a napjaim. Tavaly még a barátaim körében lehettem, de ma már teljesen egyedül vagyok. Ők tovább álltak, de én itt maradtam.
De nagy magányomban álmodozom még rólad... - hangzik fel a rádióban, ami kizökkent az írásból és elterelődnek a gondolataim.
Sok minden változott, igen. De ma is Októbert írunk, mindenki teszik a dolgát,a húgom még mindig az iskolapadokban tengődik, a szüleim dolgoznak, én pedig tovább léptem. Hátrahagytam már mindent ami elmúlt, mindent aminek többé nincs része az életemben.
Barátokat hagytam magam mögött, hosszú éveket, biztonságot és bizalmat.
Ma már más szemmel nézem a világot. Azt hiszem lassacskán felnőttem.
De miről is akartam beszélni, most nektek? - Az őszről.
Számomra az ősz megkönnyebbülés. Ez a három hónap jelenti számomra a mindent. Ez a három hónap, amikor a táj festménnyé változik és átveszik a forróság helyét, a fagyos ködfoszlányok, a borongós hajnalok
 

Keresés ebben a blogban