#Lélekszakadás

Szia!

Azt hiszem végre kipipálhatok egy nagyon fontos pontot a bakancslistámon. Már nagyon régóta nagy álmom volt, hogy még a húszas éveim elején megjelenjen az első kötetem. Az első verses kötetem. Idén valóban sikerült véghezvinnem.
Igazából végig az járt a fejemben, hogy az álmok igenis valóra vállnak, egyszerűen csak bele kell vágni. Egyáltalán nem számít, hogy introvertáltak, csendesek, visszahúzóak vagyunk, csak el kell határoznunk magunkat. Én is ezt tettem.
Csaknem másfél év telt el az elhatározásom óta, mire a kezembe foghattam az első kötetemet.

Az alábbi linken keresztül tudod megrendelni, hogy aztán te is a kezedbe tarthasd az első kötetemet. :)

Illetve egy kis csomag formájában tőlem is megveheted, ha felveszed velem a kapcsolatot ezen az email címen: nagyannaw@gmail.com



részlet:

"Az baj, hogy már most hiányzol?
Most, pedig még szemeidbe bámulok.
Már most hiányzol, pedig édes,
itt vagyunk még egymás mellett.
Hiányzol, mert az elme tovaszáll,
és beférkőzik a tudatba a búcsúzkodás."
Anna.

2016. október 23., vasárnap

Ottó

Sziasztok,
 ma egy igazán különleges bejegyzéssel készültem nektek.Viszont először is szeretném köszönteni az oldalon a három legújabb olvasót:
Brukú Szürkét, M Veronikát és Siggyn Weillát, remélem sokáig maradnak és kedvüket lelik az oldalamon puszillak titeket.
A mai novellámat egy nagyon szimpatikus fiatalember novellájának a reflektálásaként készült.




*

Ottó


Mindenkinek megvan a reggeli rituáléja. Van aki kávéval indít és van, aki teára szomjazik. Én reggelente kapucsínóra vágyom. 

Sokan különös figuraként tartanak számon. Barátaim nincsenek, csak emlékeim, melyek velük haltak. 
A mai napig emlékszem arra a pillanatra:A közeli kávézóban ültem, mint minden reggel munka előtt. Már rég leadtam a rendelésemet: két kapucsínó. Figyeltem a pult mögött a fiút, aki épp a második kapucsínómat készítette. Épp olyan volt az a reggel, mint mindegyik más. Kómásan ültem az ablak melletti asztalnál és figyeltem,ahogy készíti a rendelésemet. Megfigyeltem őt. Az arcán, szemeit, mozdulatait. Sokan emiatt tartottak különös figuraként számon. Nem tagadtam sosem, hogy szeretem a szépet. S szerettem szemügyre venni azt. 
Elkészült a kapucsínóim. Kimentem a rendelésemért, majd visszaültem az ablak mellé. Kavargattam a kapucsínómat, hogy egy kicsit hűljön, majd kortyonként fogyasztottam el az első csészényit. Kikanalaztam a habot az aljáról, majd a második csészéért nyúltam.
A számhoz, emeltem és belekortyoltam. A kómás reggelem felgyorsult, amint megéreztem a kapucsínó ízét. Megpillantottam Editet és Bencét a túloldalt: Nekem integettek. Felemeltem a kezemet, és inteni készültem. De hirtelen egy kamion tűnt fel és egy pillanatra megfagyott az idő. 
A kapucsínó már a torkom égette, Bence és Edit pedig lelépett a járdáról és felém siettek. 
Az idő újra mozgásba lendült és szélsebességek száguldozott a vég felé. 
Ott ültem pár méterre tőlük, a kapucsínó égette a torkomat, és nem tehettem semmit. Ők siettem felém, a kamion pedig eléjük. 
Szemem láttára léptek át a halál ajtaján...
A csészémet az asztalra ejtettem, a kapucsínó pedig szétfolyt a terítőn. Akárcsak barátaim vére az aszfalton: tócsákat hagyva maga után. Kirohantam a kávézóból, s pillanatokon belül már ott térdeltem előttük magamhoz szorítva véres testüket. Melyből már elszállt az élet, nem hagyva maga után mást csak magányt.

Az utolsó korty kapucsínó is legördült a torkomon, égető érzést hagyva maga után.



Remélem tetszett nektek :)
Puszil titekett: Anna
Megjegyzés küldése

#poetica

Társas magány Van, hogy nagyobb szükségünk van a  csendre,  mint a zenére. Van, hogy nagyobb szükségünk van az egyedüllétre, m...

Keresés ebben a blogban