2019. szeptember 5., csütörtök

Csók, ölelés

Az oldaladon nem létezik az idő múlása, 
minden pillanatot tökéletesen kiélvezhetek:
A köszöntő öleléseket, és az újracsókolhatlak
szájra puszikat.
Az együtt hazasétálásokat, 
bár még egyenlőre nem a mi otthonunkban érkezünk,
kéz a kézben tesszük meg az odavezető perceket,
órákat, napokat, hónapokat, éveket.
Élvezem a veled töltött perceimet, 
a hangodat, tudod én annyira szeretem a nevetésedet,
olyan egyedi, olya édes.
Élvezem, a közös programokat, az égből kapott randikat,
- tényleg, holnap elmehetnénk a cukrászdába) - 
azt hogy melletted sosem unatkozom, 
hogy közös az érdeklődésünk, 
hasonló az élképzelésünk.
Szeretem, hogy melletted, úgy érzem tartok valahová,
s nem csak élek a bizonytalannak.
Szeretem, hogy melletted megélhetem a szerelmet,
hogy kiteljesedhetek, hogy büszke és kitartó nő lehetek,
hogy megbízol bennem, s én is megtudok benned.
Mondtam már, hogy milyen jó melletted elaludni, 
s reggel arra ébredni, hogy nem egyedül fekszem az ágyamban?
Hogy mennyire szeretem, amikor belepuszilsz a nyakamba? 
Élvezem a veled eltöltött, szenvedélyes pillanatainkat.
A screabble partikat!
Még a búcsúnk is tökéletes: egy csók, egy ölelés.
Csók, ölelés, ölelés. 

Szóval most már kimondhatom: hogy én mennyire 
nagyon, s igazán szeretlek!





Igen! Te ott, ha olvasol:
szeretném, ha megjegyeznéd,
azt, amit most mondok!

Szeretnék az ész érveknek és
az időnek nemet, a te szemeidnek
pedig igent mondani!

Tudod, hogy nem szeretek feleslegesen
Ígéreteket tenni,
de téged örökre szeretnélek szeretni!

A szerelem a költészetben
általában nagyon szomorú,
de veled boldogan élem meg!





2019. szeptember 3., kedd

önmagam

Úgy érzem igazán élni kezdtem,
Végre nem sodródom az árral,
nem hagyom eltelni az éveket felettem.
A kezembe vettem a sorsomat.

Az álmaim átalakultak, s végre kimondhatom,
célokká fejlődtek bennem.
Tudom, mi az amit valóban akarok, s
mi az amiből többetegy falatnyit
sem vagyok hajlandó elfogadni.
Mert élni kezdtem.

Bár az önbizalmama nincs az egekben,
de ahhoz bőséges, hogy megéljem,
mindennapjaimat.
Hogy jól érezzem magamat a bőrömben,
s szeressem, azt a szerelmes és eltökélt nőt,
akivé az elmúlt évben válltam.

2019. április 11., csütörtök

Költészet napja (versfoszlány)


Hétköznapi mámor,
a zebrán az járókelők,
Felháborodó sofőrök,
hogy menne már át a gyalog.


2019.04.11.

2019. március 30., szombat

Mézes-makós üveg


Vizsga előttállós hangulat,
Fejjel lefele nézni egy aljánmaradt
mézes-makós üveget.
Ami nem mellékesen még nem is színtelen,
kecsesen domboruló, mézes mázas üveg.
Csak egy műanyag pet-fla-kon. PET-
értéktelen, mint a vizsga előtti félelem.
2019.03.27.
Anna


2019. március 19., kedd

színátmenet

színátmenet:
nem mindig jön össze amit akarunk
de valljuk be ettől igazán szép az élet



2019. március 12., kedd

Címkék nélkül



Introvertált, gondolkodó ateista, író, költő?
Dolgozó fiatal vagy ?
Valójában, mi lennék én?
Az élet értelmét keresem, 
vagy azt már rég megtalálta valaki előttem?
Mi értelme van a szerelemnek, amikor nem állandó?
És mi leszek, ha nagy leszek?
Családanya, dolgos feleség? 
Vagy az a nő, aki még mindig a régmegtalált élet értelmét keresi?
Vajon egy címkék nélküli világban ki lennék én?
2019.
Anna


2019. február 10., vasárnap

közhelyek melletted

Júliusban, mindig egy szív-
dobbanásnyira haladok el
a közhelyek mellett.
Felvillan. Elillan,
De ott maradok előtted.
Az ide eltelt, de a hangok maradnak,
itt a tetőablakodban.
2019.01.29.
Anna



2019. február 3., vasárnap

2019. január 26., szombat

Szeretnélek

Mostanában egyre többet gondolok rád.
régebb óta ismerjük egymást.
mégis most mintha nem tudnék rólad semmit.
de talán ez így van rendben.

Mostanában egyre többet gondolok rád,
mégsem érzem úgy, hogy ismerlek, igazán.
de szeretnélek, s ha ezt olvasod tudd:
szeretnélek..

2019.01.24.
Anna

2019. január 24., csütörtök

#poetica

Tél van,
az erdő hangosabb, mint valaha.
A rejtőszínek érvénytelenek,
a lépteid élesednek.
Még fülelnem sem kell,
hogy tudjam nem vagyok többé egyedül.
Lassan mozogsz,
de én felveszem ritmusod.
Ahogy haladsz előre,
úgy lassítok a lélegzetemen.

Csak be és lassan ki: 
figyelek.
Lassan hallom lélegzeted,
lassan ereszkedem a talajhoz.
& amint térdem a talajt érinti
szemeimmel megpillantom karcsú vonalaid.
Szarvas.



2019. 01 17.
Anna

2019. január 6., vasárnap

Szomorú hóember


Ezt a verset még korábban írtam Szatti utolsó gyakorlati feladatához. A feladat címe Éj-mélyből fölzengő..  Három kategória közül én a harmadikat választottam, ami bár nem volt tudatos választás, mégis nagyon élveztem. Elárulom nektek, hogy eredetileg novellával akartam készülni, egy olyan történettel, aminek a főszerepében egy karácsonyi üvegdísz áll. Már megvolt a kitaláltam a történet menetét, a csattanóját. Amikor leültem a gépem elé, hogy az ötletből megszülessen a novella. Elkezdtem gépelni az első sort, de a novella helyett vers született. 
Sok munkám van ebbe a mostani Karácsonyi témában megírt versemben. Nagyon régen volt már ilyen alkalom, hogy ennyire élvezzem az írást. Ezért is vállt a számomra roppant különlegessé ez a vers. 
De nem húzom tovább a szót.. olvassátok szeretettel a Szomorú hóember esetét.


⛄⛄

Előző életemben minden bizonnyal eső voltam,
hullottam az égből: minduntalan.
Esőből pára lettem, fölszálltam hát az égbe csendesen.
Előző életemben minden bizonnyal felhő voltam,
tele érzelemmel, jóval és rosszal.
Ahogyan gyűltek és gyűltek az érzelmek,
úgy sürgetet egyre inkább: az elkerülhetetlen.
Hideg levegő vett körül engem,
amikor megindultak az érzelmeim belőlem.
Hullottak az érzelmeim, hullottam én is.
S újra eső lettem.

Előző életemben most már tudom: hó voltam.
hullottam az égből: minduntalan.
Hideg volt, de imádtam minden pillanatát,
ahogyan lassan beterítettem hegyet, s rónát.
Hullottam minduntalan, és a gyerekek is boldogok voltak.
Játszottak mind kint a hóban, hógolyót gyúrva.
Előző életemben hó voltam, de most élek igazán,
hála a gyerekeknek végre átléptem egy új nap hajnalán.
Három nagy hógolyóból formálták meg testem,
tőlük kaptam fenyőkarjaim, répa orrom, gombszemeimet.
S nyakam köré sálból masnit kötöttek.

Gombszemeimen keresztül figyelem, a készülődő embereket,
Fenyőfát hoznak be a kapukon át,
mézeskalács illata száll.
A kutyusok új ruhát kapnak: rénszarvasosat.
mint a ketten nagyon izgatottnak látszanak.
Valami nagyon fontos esemény közeleghet!
Telnek a napok, egyre inkább nyűg, mint áldás,
a nyakam körül, ez a masnira kötött sál.
Már nem borítja hó: hegyet s rónát,
egyre hatalmasabbnak tűnik a világ.
A gyerekek már nem boldogok,
s egyre csak azt mondogatják:
- Idén sem lesz fehér Karácsony…
Karácsony: erre készültek annyira nagyon?

Már nem vagyok hó, se hóember.
csak egy sál, amit a gyerekek masnira kötöttek.



2018.12.24.
Anna

Keresés ebben a blogban