#poetica

Tél van,

az erdő hangosabb, mint valaha.

A rejtőszínek érvénytelenek,

a lépteid élesednek.

Még fülelnem sem kell,

hogy tudjam nem vagyok többé egyedül.

Lassan mozogsz,

de én felveszem ritmusod.

Ahogy haladsz előre,

úgy lassítok a lélegzetemen.

Csak be és lassan ki: 

figyelek.

Lassan hallom lélegzeted,

lassan ereszkedem a talajhoz.

& amint térdem a talajt érinti

szemeimmel megpillantom karcsú vonalaid.

Szarvas.

2019. 01 17.

Anna