2019. január 6., vasárnap

Szomorú hóember


Ezt a verset még korábban írtam Szatti utolsó gyakorlati feladatához. A feladat címe Éj-mélyből fölzengő..  Három kategória közül én a harmadikat választottam, ami bár nem volt tudatos választás, mégis nagyon élveztem. Elárulom nektek, hogy eredetileg novellával akartam készülni, egy olyan történettel, aminek a főszerepében egy karácsonyi üvegdísz áll. Már megvolt a kitaláltam a történet menetét, a csattanóját. Amikor leültem a gépem elé, hogy az ötletből megszülessen a novella. Elkezdtem gépelni az első sort, de a novella helyett vers született. 
Sok munkám van ebbe a mostani Karácsonyi témában megírt versemben. Nagyon régen volt már ilyen alkalom, hogy ennyire élvezzem az írást. Ezért is vállt a számomra roppant különlegessé ez a vers. 
De nem húzom tovább a szót.. olvassátok szeretettel a Szomorú hóember esetét.


⛄⛄

Előző életemben minden bizonnyal eső voltam,
hullottam az égből: minduntalan.
Esőből pára lettem, fölszálltam hát az égbe csendesen.
Előző életemben minden bizonnyal felhő voltam,
tele érzelemmel, jóval és rosszal.
Ahogyan gyűltek és gyűltek az érzelmek,
úgy sürgetet egyre inkább: az elkerülhetetlen.
Hideg levegő vett körül engem,
amikor megindultak az érzelmeim belőlem.
Hullottak az érzelmeim, hullottam én is.
S újra eső lettem.

Előző életemben most már tudom: hó voltam.
hullottam az égből: minduntalan.
Hideg volt, de imádtam minden pillanatát,
ahogyan lassan beterítettem hegyet, s rónát.
Hullottam minduntalan, és a gyerekek is boldogok voltak.
Játszottak mind kint a hóban, hógolyót gyúrva.
Előző életemben hó voltam, de most élek igazán,
hála a gyerekeknek végre átléptem egy új nap hajnalán.
Három nagy hógolyóból formálták meg testem,
tőlük kaptam fenyőkarjaim, répa orrom, gombszemeimet.
S nyakam köré sálból masnit kötöttek.

Gombszemeimen keresztül figyelem, a készülődő embereket,
Fenyőfát hoznak be a kapukon át,
mézeskalács illata száll.
A kutyusok új ruhát kapnak: rénszarvasosat.
mint a ketten nagyon izgatottnak látszanak.
Valami nagyon fontos esemény közeleghet!
Telnek a napok, egyre inkább nyűg, mint áldás,
a nyakam körül, ez a masnira kötött sál.
Már nem borítja hó: hegyet s rónát,
egyre hatalmasabbnak tűnik a világ.
A gyerekek már nem boldogok,
s egyre csak azt mondogatják:
- Idén sem lesz fehér Karácsony…
Karácsony: erre készültek annyira nagyon?

Már nem vagyok hó, se hóember.
csak egy sál, amit a gyerekek masnira kötöttek.



2018.12.24.
Anna

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban