2015. október 29., csütörtök
2015. október 24., szombat
Csend van
Lecsendesedett már minden,
csend van és ebbe senki nem
szólhat bele.
Csend van, megszűntek a hangok
nem hallok semmit az ordító zajból.
Csend van körülöttem,
s eltűntek a színek.
Kifakultak az emberek,
mind legbelül a szívükben.
Megszűnt a mozogni a világ,
mert már semmi sem muszáj.
Ki mondta, hogy sokáig kell élni?
senki...
Mert nincs hang
mert rég elnyelte azt a zaj,
nincsenek már színek sem,
mert az emberek szíve most már szürkén lüktet,
nincsen mozgás, lefagyott minden,
mert élni sincs értelme, ha egyedül hal az ember.
2015.10.22.
Ne add föl az álmaid...
Hogy ne adjam föl az álmaim,
ha eltűnt már mind?
Hogy amikor nincsenek álmaim?
Amikor már nincs értelme élnem sem itt.
Hogy ne adjam föl az álmaim,
amikor már mindet elvettétek?
Hogy amikor már nincsen kedvem élnem,
oh bárcsak eltűnhetnék innen!
"Ne adjam föl az álmaim", persze
ne adjam föl, de nélkülük minden sokkal könnyebb!
"Ne add föl az álmaid"...
nem adom föl őket ígérem:
mert már nincs mit.
2015.10.22.
2015. október 10., szombat
cím nélkül
az állomáson állok,
s egyre csak a távolba bámulok.
egyre csak teltek a napok,
s végig veled álmodok.
az állomáson állok,
s végig rád várok.
várok, hogy feltűnj végre,
várom, hogy ajkaink, majd összeérnek.
az állomáson álltam,
de már a te karjaidban.
a napok elröpültek,
s az ajkaink összeértek.
2015.10.10.
2015. október 7., szerda
tekintetemben
Most mond őszintén, milyen az
amikor a szemembe nézel?
Most mond őszintén, miért van
az, hogy még mellettem vagy?
Most mond meg! Mit látsz te
ezekben a kék szemekben?
Látod mennyire szeretlek,
a vágyódást a tekintetemben,
a könyörgést, hogy maradj velem?
Hogy őszinte vagyok vagy sem?
És azt, hogy mennyire szeretlek?
2015.10.07.
2015. október 6., kedd
szürke fényességben
érzelmeim kavarognak,
mint falevelek szétszóródnak.
az érzelmeim egyre csak vágyódnak,
miközben meredek a távolba.
várom a szempárt, hogy megpillantson,
várom a szerelmem, aki közel van és mégis távol.
várom azt aki szeret, aki hiányol,
a buszmegállóban vagyok, s várom, hogy válaszolj.
a szürke homály körülölel,
s a várost sem engedte el.
már a narancs levelek
is eltűntek innen.
érzelmeim kavarogtak,
mint levelek elterültek,
mint halott, sápadt emberek
az őszi szürke fényességben,
s mind eltűntek,
az értelmekkel innen.
2015.10.06.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)