2019. január 26., szombat

Szeretnélek

Mostanában egyre többet gondolok rád.
régebb óta ismerjük egymást.
mégis most mintha nem tudnék rólad semmit.
de talán ez így van rendben.

Mostanában egyre többet gondolok rád,
mégsem érzem úgy, hogy ismerlek, igazán.
de szeretnélek, s ha ezt olvasod tudd:
szeretnélek..

2019.01.24.
Anna

2019. január 24., csütörtök

#poetica

Tél van,
az erdő hangosabb, mint valaha.
A rejtőszínek érvénytelenek,
a lépteid élesednek.
Még fülelnem sem kell,
hogy tudjam nem vagyok többé egyedül.
Lassan mozogsz,
de én felveszem ritmusod.
Ahogy haladsz előre,
úgy lassítok a lélegzetemen.

Csak be és lassan ki: 
figyelek.
Lassan hallom lélegzeted,
lassan ereszkedem a talajhoz.
& amint térdem a talajt érinti
szemeimmel megpillantom karcsú vonalaid.
Szarvas.



2019. 01 17.
Anna

2019. január 6., vasárnap

Szomorú hóember


Ezt a verset még korábban írtam Szatti utolsó gyakorlati feladatához. A feladat címe Éj-mélyből fölzengő..  Három kategória közül én a harmadikat választottam, ami bár nem volt tudatos választás, mégis nagyon élveztem. Elárulom nektek, hogy eredetileg novellával akartam készülni, egy olyan történettel, aminek a főszerepében egy karácsonyi üvegdísz áll. Már megvolt a kitaláltam a történet menetét, a csattanóját. Amikor leültem a gépem elé, hogy az ötletből megszülessen a novella. Elkezdtem gépelni az első sort, de a novella helyett vers született. 
Sok munkám van ebbe a mostani Karácsonyi témában megírt versemben. Nagyon régen volt már ilyen alkalom, hogy ennyire élvezzem az írást. Ezért is vállt a számomra roppant különlegessé ez a vers. 
De nem húzom tovább a szót.. olvassátok szeretettel a Szomorú hóember esetét.


⛄⛄

Előző életemben minden bizonnyal eső voltam,
hullottam az égből: minduntalan.
Esőből pára lettem, fölszálltam hát az égbe csendesen.
Előző életemben minden bizonnyal felhő voltam,
tele érzelemmel, jóval és rosszal.
Ahogyan gyűltek és gyűltek az érzelmek,
úgy sürgetet egyre inkább: az elkerülhetetlen.
Hideg levegő vett körül engem,
amikor megindultak az érzelmeim belőlem.
Hullottak az érzelmeim, hullottam én is.
S újra eső lettem.

Előző életemben most már tudom: hó voltam.
hullottam az égből: minduntalan.
Hideg volt, de imádtam minden pillanatát,
ahogyan lassan beterítettem hegyet, s rónát.
Hullottam minduntalan, és a gyerekek is boldogok voltak.
Játszottak mind kint a hóban, hógolyót gyúrva.
Előző életemben hó voltam, de most élek igazán,
hála a gyerekeknek végre átléptem egy új nap hajnalán.
Három nagy hógolyóból formálták meg testem,
tőlük kaptam fenyőkarjaim, répa orrom, gombszemeimet.
S nyakam köré sálból masnit kötöttek.

Gombszemeimen keresztül figyelem, a készülődő embereket,
Fenyőfát hoznak be a kapukon át,
mézeskalács illata száll.
A kutyusok új ruhát kapnak: rénszarvasosat.
mint a ketten nagyon izgatottnak látszanak.
Valami nagyon fontos esemény közeleghet!
Telnek a napok, egyre inkább nyűg, mint áldás,
a nyakam körül, ez a masnira kötött sál.
Már nem borítja hó: hegyet s rónát,
egyre hatalmasabbnak tűnik a világ.
A gyerekek már nem boldogok,
s egyre csak azt mondogatják:
- Idén sem lesz fehér Karácsony…
Karácsony: erre készültek annyira nagyon?

Már nem vagyok hó, se hóember.
csak egy sál, amit a gyerekek masnira kötöttek.



2018.12.24.
Anna

Keresés ebben a blogban