Ötödik

 június huszonkettedike, pirkadat

-Szorítsd! Erősebben, még erősebben! Most el ne mert engedni!
-Nem engedem! - kiabáltam, miközben egy fiatal lány szorítottam a sáros földre. Egészen magas volt és vékony testalkatú, mert végül is mire számítottam, bőre teljesen hófehér csak az vörös erek adtak egy kis színt is neki. A haját a kezemmel összetekertem s abba kapaszkodva nyomtam bele a fejét egy sáros pocsolyába.
- Kim siess már, hol vagy? Nem bírom sokáig!
- Nem akarok mert világos van! - szólalt meg a rekedtes hangján a farakás mögül.
Kim egy aprócska lény volt, a mumusok családjába tartozik, azokéba, akik a gyerekeket ijesztgetik. De valójában a mi oldalunkon áll.
-Kim... Miről beszélsz? Sötét van.
-De...de hajnalodik..
-Kim, most azonnal gyere ide és végezd el a dolgodat! Egyáltalán nincs világos, hiszen esik az eső!
-Rendben megyek.... - Kim durcásan mászott elő a farönkök mögül, s odasétált mellém. A lány haját eltolta a tarkójáról és beleharapott.
A lány sikításban tört ki, ficánkolni kezdett. Tudtam, hogy a legjava még csak most jön, amikor az életéért, a véréért küzd.
De mielőtt valaki is arra gondolta, hogy Kim egy vámpír, azt jobb lesz ha minél előbb elfelejti. Kim nem vámpír! Hiszen ő a vámpírok vérén él és nem az emberekén.
-Mindet szívd ki!
-Nem megy! - mondta felemelkedve a lány tarkójáról, majd felállt, s kelet felé mutatott.
Jól tudtam, hogy mire célozz. Kim nem éjszakai lény, szüksége van a sötétségre, pontosan úgy, mint a vámpíroknak, pont ezért is keverik mindig össze velük. Csakhogy ők nehezen ugyan, de képesek a Nappal együtt élni. És a Nap első sugarai már megvilágította a horizontot.
-Neked kell befejezned! - mondta rekedten,s egyszerűen köddé vált.
Igen, Kim és én közülem inkább én vagyok a vámpír. És gyűlölöm amikor nekem kell elvégeznem a piszkos munkát. Ráhajoltam a lány tarkójára, belemélyesztettem a szemfogaimat, s a lány iszonyatosan keserű vére a számba ömlött....