2019. január 6., vasárnap

Szomorú hóember


Ezt a verset még korábban írtam Szatti utolsó gyakorlati feladatához. A feladat címe Éj-mélyből fölzengő..  Három kategória közül én a harmadikat választottam, ami bár nem volt tudatos választás, mégis nagyon élveztem. Elárulom nektek, hogy eredetileg novellával akartam készülni, egy olyan történettel, aminek a főszerepében egy karácsonyi üvegdísz áll. Már megvolt a kitaláltam a történet menetét, a csattanóját. Amikor leültem a gépem elé, hogy az ötletből megszülessen a novella. Elkezdtem gépelni az első sort, de a novella helyett vers született. 
Sok munkám van ebbe a mostani Karácsonyi témában megírt versemben. Nagyon régen volt már ilyen alkalom, hogy ennyire élvezzem az írást. Ezért is vállt a számomra roppant különlegessé ez a vers. 
De nem húzom tovább a szót.. olvassátok szeretettel a Szomorú hóember esetét.


⛄⛄

Előző életemben minden bizonnyal eső voltam,
hullottam az égből: minduntalan.
Esőből pára lettem, fölszálltam hát az égbe csendesen.
Előző életemben minden bizonnyal felhő voltam,
tele érzelemmel, jóval és rosszal.
Ahogyan gyűltek és gyűltek az érzelmek,
úgy sürgetet egyre inkább: az elkerülhetetlen.
Hideg levegő vett körül engem,
amikor megindultak az érzelmeim belőlem.
Hullottak az érzelmeim, hullottam én is.
S újra eső lettem.

Előző életemben most már tudom: hó voltam.
hullottam az égből: minduntalan.
Hideg volt, de imádtam minden pillanatát,
ahogyan lassan beterítettem hegyet, s rónát.
Hullottam minduntalan, és a gyerekek is boldogok voltak.
Játszottak mind kint a hóban, hógolyót gyúrva.
Előző életemben hó voltam, de most élek igazán,
hála a gyerekeknek végre átléptem egy új nap hajnalán.
Három nagy hógolyóból formálták meg testem,
tőlük kaptam fenyőkarjaim, répa orrom, gombszemeimet.
S nyakam köré sálból masnit kötöttek.

Gombszemeimen keresztül figyelem, a készülődő embereket,
Fenyőfát hoznak be a kapukon át,
mézeskalács illata száll.
A kutyusok új ruhát kapnak: rénszarvasosat.
mint a ketten nagyon izgatottnak látszanak.
Valami nagyon fontos esemény közeleghet!
Telnek a napok, egyre inkább nyűg, mint áldás,
a nyakam körül, ez a masnira kötött sál.
Már nem borítja hó: hegyet s rónát,
egyre hatalmasabbnak tűnik a világ.
A gyerekek már nem boldogok,
s egyre csak azt mondogatják:
- Idén sem lesz fehér Karácsony…
Karácsony: erre készültek annyira nagyon?

Már nem vagyok hó, se hóember.
csak egy sál, amit a gyerekek masnira kötöttek.



2018.12.24.
Anna

2018. december 31., hétfő

#újév #poetica

A másodpercek elsuhannak,
az idő halkan apad.
Az új év már közeleg,
így volt, s minden
bizonnyal, így is marad.

Elmúlóban emlékeink:
Lélekszakadásaink.
Elmúlóban emlékeink:
Minden ami számított. 

Búcsút mondok:
Minden álbarátnak
elvétett találkozásnak,
Viszonzatlan szerelmemnek. 

Én várom már az újat,
a szebbet, s jobbat.
Egy új évet,
Ami ennél tudom,
hogy csak jobb lesz.

A mutató megüti az egészet,
S a múlból végre a jelenbe érek. 
Hátam mögött elmúlóban a fájdalom. 
Itt az új év, legyünk hát boldogok! 



2018.12.31.
Anna

2018. december 11., kedd

#poetica


ez nem köd, amit látsz az utcán,
ezek az én füstjeleim,
amik sosem érnek el hozzád.
2018.12.11. 
Anna

 

2018. december 8., szombat

#poetica

Érzelmeim lecsitultak,
Mint égen a felhők szétszóródtak.
Anna

2018. november 15., csütörtök

#poetica

Mégpakoltam  a batyumat,
Mostmár indulhatok a nagy útra.
2018.11.15. 
Anna. 



#poetica


Levelek a talpam alatt,
mint érzelmem előtted:
Láthatatlan.

2018.11.15.
Anna

2018. november 6., kedd

#poetica


Még néha hallom az ablaküveghez
csapódó kavicsdarabok hangját.
Még néha, azt hiszem téged
látlak az út másik oldalán.

Még előfordul, hogy
újra és újra veled álmodom.
Még előfordul, hogy
újra, és újra megbánom,
mindazt, ami történt.

Még néha, elgondolkodom, mi lett
volna, ha sosem jövünk össze.
Még néha elgondolkodom, mi lett
volna, ha jobban szerettél volna.
S még nagyon sok 'még' van,
de időközben rájöttem,
hogy: ennek, így kellett történnie.



2018.11.06.
Anna

Keresés ebben a blogban