Hiszen az elmúlt évek alatt nagyon sok elkezdett regényem összegyült, melyek nem hagynak nyugodni, mostanában észrevettem magamon, hogy a nap folyamán egyre többször jutnak eszemben a regéneyeim, hogy írnom kellene őket. Sőt, hogy azon nyomban írni akarom őket, de erre mostanság sajnos, nincs valami sok lehetőségem, így aztán rendkívül lassan haladok velük.
De ezen sűrgősen változtatni fogok! - s igyekszem hogy ezek a szavak ne illanjanak el a semmibe.
Plexi
A vekker hangjára ébredek,
Bár eléggé nehezen
Szememet nagy dörzsölés árán
Tudom csak résnyire is kinyitni.
Az ágyból kimászva, s az ablakhoz lépve,
Nagy ásítások közepette húzom ki a sötétítőmet
- mondhatni csodálatos látványt nyújthatok, az utcáról bepillantóknak:
Kócosan, ásítás közben.
Ez lenne a reggeli én? -kérdezik biztosan.
Úgy hiszem sürgősen kávéra van szükségem!
Még szerencse, hogy nem kell messzire mennem:
Az íróasztalomhoz botorkálva kapszulát keresek,
melyet a helyére illeszthetek
Kávégép bekapcsol, s a mennyei folyadék elindul...
A kávé kész, lassan kortyolom:
a forró ital apránként lecsorog,
Ég a torkom, a sav beindul, de a kávét megiszom.
A telefon csörög, ez jobb, mint egy ébresztő!
-Szia, remélem fent vagy! – hallom anyukám hangját a telefonból, minden nap, pontban
jókor.
-Persze, fent vagyok.
Mobil a kezemben, szívecske elküldve:
anyukámnak és neki is.
Asztaltól felállva magamra kapom a „dolgozó nő” szettemet,
csak hogy biztosan „patent” legyen a megjelenésem.
Ebéd a táskámban, kulcs a zárban.
S percek múlva már a fehér folyósón lépkedek:
fehérbe öltözve, kesztyű a kezemen, maszk az arcomon.
A hangulat feszült,
a beteg egyre csak gyűl.
A gyógyszeres kocsi egyre csak gördül,
a beteg perdül.
De a plexi megvéd.
A gép berreg, billentyű zörren.
A fiók nyílik, majd ugyanazzal a lendülettel vissza is csapódik.
A receptet terítjük, mint a kártyapaklit
kiterítjük, a doboz kezemben fordul velem egyet,
de vényen landol, majd kódollunk,
műanyag zörren, a doboz a benne,
a beteg boldog, s mondja
„Húsvétig már nem jön vissza”
A beteg gyűlik, de még jó, hogy csak odakint,
az ajtó nyílik, megjött az áru: tíz,
húsz, harminc láda, a kocsi gördül,
a doboz gyűlik, a beteg is gyűlik.
De a plexi megvéd.
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése