Vers

Rég volt már, amikor először rád pillantottam,
rideg, s hideg idő volt. Fagyott.
A szél süvített a fülembe, hideg volt,
s a ruhám is átfagyott.

Búsan ballagtam éppen, a hideg, kihalt úton,
nem siettem sehova, bár hideg volt. S fagyott.
Csak mentem lassan, araszoltam előre
hogy megpillantsam a rózsát, mi a sír mellett várt.

Szomorúan léptem mama sírja elé.
Letérdeltem a sír elé, s rágörnyedtem. Fölé.
Gyertyát vettem elő, s a mécsesbe rejtettem.
ami a széltől megvédte.

Indulóban voltam és rátértem az ösvényre,
mi a kapu felé vezetett.
Haladtam a sírok között lépteimet sietősre véve,
mert az idő is borongósra tévedt.

Az eső pislákolt, mint gyertya, de csak álltál a sír előtt,
s a szél süvített,
de te nem mozdultál meg.
Csak álltál bús tekintettem, a sírt nézted.

A táskámból esernyőt vettem elő, s a fejed fölé emeltem,
nem szóltam egy szót sem, csak álltam melletted.
Féltem, ha szólok eltűnsz mellőlem,
mint kámfor a ködben.

2014. 01. 07.