#Lélekszakadás

Szia!

Azt hiszem végre kipipálhatok egy nagyon fontos pontot a bakancslistámon. Már nagyon régóta nagy álmom volt, hogy még a húszas éveim elején megjelenjen az első kötetem. Az első verses kötetem. Idén valóban sikerült véghezvinnem.
Igazából végig az járt a fejemben, hogy az álmok igenis valóra vállnak, egyszerűen csak bele kell vágni. Egyáltalán nem számít, hogy introvertáltak, csendesek, visszahúzóak vagyunk, csak el kell határoznunk magunkat. Én is ezt tettem.
Csaknem másfél év telt el az elhatározásom óta, mire a kezembe foghattam az első kötetemet.

Az alábbi linken keresztül tudod megrendelni, hogy aztán te is a kezedbe tarthasd az első kötetemet. :)

Illetve egy kis csomag formájában tőlem is megveheted, ha felveszed velem a kapcsolatot ezen az email címen: nagyannaw@gmail.com



részlet:

"Az baj, hogy már most hiányzol?
Most, pedig még szemeidbe bámulok.
Már most hiányzol, pedig édes,
itt vagyunk még egymás mellett.
Hiányzol, mert az elme tovaszáll,
és beférkőzik a tudatba a búcsúzkodás."
Anna.

2015. szeptember 13., vasárnap

Kilencedik

 február kilencedike, reggel


A csengőnk zúgására ébredtem. Komótosan másztam ki az ágyamból, hogy kijuthassak a bejárati ajtónkhoz. A zúgás folytonossága nem szűnt meg, olyan volt mintha valaki rákönyökölt volna a csengőnkre, idegesen nyitottam ki a bejárati ajtónkat.
-Most azt ne mert mondani, hogy csak most keltél fel!
Egy szál hálóingbe álltam a bejárati ajtónkban ahonnan csak úgy süvített befele a februári hideg. A hálóingem rövid volt, alig ért a combom közepéig, az arcom gyűrött és a hajam olyan kócos volt, mint egy ázott pulikutyának.
-Ajj hagyjál már.. álmos vagyok. - mondtam duzzogva és visszaindultam a szobámba, az ajtót viszont nyitva hagytam jelezve, hogy jöjjön be de mihamarabb, mert kezd nagyon hideg lenni a lakásban.
Máté pedig követett. A kabátját és a sálát felakasztotta és lehúzta a cipőjét.
-Szóval ezek szerint így szoktál elkésni..- mondta és alaposan végigmért,s közben gúnyos mosolyra húzódtak a ajkai.
Én, pedig már-már kezdtem kínosan érezni magam, hisz amíg ő fel van öltözve addig rajtam alig van valami.
-Csinos vagy. - mondta gúnyosan..hát azt képzelem.
-Tudom kész természetes szépség. Olyan lány, mint amilyen én vagyok nem fogsz sűrűn látni.. mármint olyan csinosat mint amilyen én most vagyok...
-Haha nagyon vicces vagy. - nézet rám olyan arcot vágva, mint egy sértődött kisgyerek.
-Na, de ha megbocsátod én visszafekszek aludni, de ettől függetlenül érezd otthon magad... - mondtam s komótoson visszaindultam az ágyamba.
-Akkor ezek szerint én is mehetek veled?
-Azt nem mondtam.
-Pedig, ha már így is késünk az óráról akkor lenne értelme is a dolognak..., ha érted.
-Én nem mondtam, hogy idegyere. Különben is mit keresel itt? - kérdeztem az ajtóféltáblára támaszkodva, s kérdőn tekintettem felé.
-Kíváncsi voltam, hogy miért késel ennyit állandóan.  Mellesleg miért nézed a számat?
-Micsoda? én nem is nézem!
-Dehogynem amióta bejöttem azt bámulod! - mondta s közelebb lépett hozzám. -Csak nem szeretnél valamit? Mondjuk egy csókot? - suttogta, halk zümmögő hangon, nekem pedig nehezemre esett a szavaira koncentrálnom.
-Hagyjál már! - tettem a mellkasára a kezemet és megpróbáltam eltolni őt. - A barátok nem csinálnak ilyet! Félreérthető.. - mondtam s elszakítottam a pillantásomat, ezúttal tényleg az ajkáról.
-Akkor ne értsd félre - suttogta lágyan, mire felkaptam a fejemet.
Nem kellett volna.
Máté a derekamra tette a kezeit és az ajkai az enyémre tapadtak. Gyengéd volt, nagyon. De a csókja rövid volt, eltűnt az ajka az enyémről. Szemem az övét kerestem, mert nem tudtam hova tenni ezt.
-Ne  értsd félre - ismételte már szinte könyörögve.
Ajkai ismét az enyémre tapadtak, és én nem ellenkezdtem, kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. A testünk teljesen összeért, ezúttal szenvedélyesen csókolt, fogait megéreztem az ajkamon, amivel engem égető lázba hozott. Apró nyögések szakadtak ki belőlem...



Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban