Az üzlet ezen az éjjelen csendes, kihalt. Amikor belépünk az ajtaján hirtelen megállunk és átsuhan a fejünkben, hogy lehet, hogy valójában nincs is nyitva, csak véletlenül nyitva maradt az ajtaja. Viszont mielőtt még megfordulnánk és kimennénk az ajtón, a lány a pult mögül int nekünk, hogy kövessük. Egy folyosón haladunk, mely egy hátsó teraszhoz vezet. A teraszon három asztal van megterítve. S mind a hárman egy-egy gyertya ég. Az asztalok egymás mellett vannak sorakozva, a bal oldalon már ülnek. Megfigyelem a vendéget. Egy fiatal fiút látok, aki a lap fölé hajol és közben a teáját kortyolgatja. Mintha megérezte volna, hogy figyelem, hirtelen felnézz a lapról, egyenesen a szemembe.
-Azt hittem, hogy teljesen egyedül leszek. - szólalt meg magabiztos hangon.-Én is. - suttogtam.
-Bánod,hogy mégsem?
-Nem, megnyugtató, hogy nem leszek egyedül, a sötétben. Ugye érted!? - néztem a reakcióját, vártam a válaszát.
-Félsz a sötétben? - jött a válasz.
-Bevallom igen... egy kicsit.
Válaszoltam, majd helyet foglaltam a jobb oldali asztalnál. Majd elolvastam a mai ajánlatot.
Jóestét, ma este csillaghullás várható, ezért a ma esti ajánlatom: egy frissítő mentatea.Menta. Olyat, már jó régen ittam, utoljára azt hiszem, akkor amikor... aha. Nem emlékszem,
-Hogy-hogy olyan távolra ültél? Tőlem is félnél nem csak a sötéttől? - nézett rám mosolyogva.
-Van okom a félelemre? - mosolyogtam vissza rá.
-Még nincs..
-Még? - néztem rá ijedséget tettetve.
Mielőtt válaszolhatott volna megérkezett a forrón gőzölgő teám.S teljesen elterelte a figyelmem az imént folytatott beszélgetés felől.
-Legközelebb ülj, majd közelebb!
-Lesz még legközelebb?
A fiú nem válaszolt, csak nézett a szemembe, mintha nem tudná eldönteni, hogy hogyan feleljen. Végül én törtem meg a szemkontaktust, és elővettem a lapot, amelyen meg is találtam a mai történetet.
Egy másik dimenzióban - In another dimension
Gyakran gondolok arra, hogy vajon valóban léteznek más dimenziók is, a mienken kívül. S ha igen, akkor ott milyen lehetne az élet. Teljesen megcserélődne a felállás. A csúcsragadozók az állatok lennének, és ránk vigyáznának? Nem mi tartanánk a kutyákat hűséges társunknak hanem ők minket?
Vagy csak egyszerűen mindenkinek a magában rejtegetett valódi/másik énje élné az életet?
Az utóbbi az amibe a legjobban eltudom képzelni magamat, hiszen nem akarok arról fantáziálgatni, hogy egy hatalmas kutya a hátsó lábain sétál és a kezeiben ott a póráz, ami az én nyakamra van rákötve... ez egy kicsit ijesztő lenne :/
Az én másik énem, a sötétebbiknek elsősorban sokkal több önbizalma lenne, mint nekem. Sőőt... talán még túlságosan is sok lenne. Nem tervezne semmi sem előre és csak a mának, a mában élne. Az olvasás élvezetétől nem fosztom meg, sőt az írást sem vonom meg tőle csak max. elmélyülne, azaz elmélyülnék a +18as témákban. Nem szeretném a gyerekeket. És.... még sorolhatnám.
Reggel amikor felkelek a tea helyett kávét innék. Komótosan készülődnék az, felhúznék egy fekete harisnyát és egy szakadt rövidnadrágot majd egy Depressziós felsőt, majd felraknám a... Nem a másik énem nem a szemüvegje mögül figyelné a világot. És ami még ennél is fontosabb, nem csak megfigyelné az életet, hanem élné is azt.
Amikor kilépek a lépcsőházunk ajtaján az arcomat megcsapja a fagyos reggeli levegő. S miután biztos távolságra vagyok a tömbháztól a táskámból előkotrom a megviselt cigarettásdobozt, s keservesen szemlélem, hogy más csak két száll zörög a dobozban. Ódzkodva a hiány érzetétől kivettem az egyiket, s meggyújtottam. Mélyet szippantottam belőle, s élveztem ahogyan a füst végigsimítsa a tüdőm hörgőit.
Az iskola fele menet hozzám csapódik a legjobb barátom Máté is. Még a gimi első évében ismertem meg és ő egy egészen különleges srác... A haja elképesztően fehér, és a szemei vörösen égnek az emberek tekintetébe. A stílusa már az első pillanatban megfogott, és tudtam, hogy mi ketten jóban leszünk. (az igazság az az, hogy tényleg van egy srác, akivel jóban vagyok, csakhogy... az eddig leírtaknak ugye az ellentéte :/ ) Az első félévben futottunk össze először, én épp egy novellámon ügyködtem, az iskolaudvaron az egyik szünetben, amikor egyszer csak lehuppant mellém a padra. Sosem gondoltam volna, hogy bárkit is megfoghatja az a látvány, hogy egy magamfajta egymagában kuksol egy füzettel a kezében... s nem volt elég az, hogy őt megfogta még magával is ragadta, olyannyira, hogy attól a naptól a legjobb barátok vagyunk.
A suliban, mint a legtöbb diák én is próbálok odafigyelni de valahogy mindig bealszok még az óra legelején... s minden teljesen kimarad. De nem ez nem azért szokott lenni mert otthon meg éjszakai bagolyként írom a novellákat a túlfűtött fantáziáimról...áhh, dehogy. A suli után a szinte minden időmet Mátéval töltöm, anyukáink szerint lassacskán összenövünk. :DMáté elképesztően tud rajzolni, engem is már jó néhányszor lerajzol őszintén nem értem, hogy miért kell már megint.. Tűnődtem miközben a forgószéken ültem, s unalmamban a számkarikámat piszkáltam a nyelvemmel. Rendszerint amikor azt csinálom őt nagyon zavarom vele, elméletileg elvonom a figyelmét, de amikor rajzol a koncentráción semmi nem tud sebet ejteni. Sokszor gondolkoztam azon, hogy vajon feltűnne e neki, ha egyszer csak felállnék a helyemről s mire újra rám emelné a vörös tekintetét visszaülnék a helyemre...
Akárhányszor itt vagyok megpróbálok a legtöbb ideig maradni. Nagyon szeretek a szobájában lenni. Az övé nem olyan, mint az enyém. Barátságos, s minden olyan nyugodt. A falakat különböző rajzokkal fedte le, az ablakon egy álomfogó lóg, s a plafonon apró ablakok vannak, amik nekem különösen tetszenek, Főleg amikor éjszaka az ablakokon feltűnik a csillagos ég....
Vége a történetnek és visszacsöppentünk a saját dimenziónkban, ahol az ég ugyanolyan ragyogó :)
Oldalra nézek és meglátom a fiút még mindig ott van a másik oldalon és nézi a csillagokat.
Követem a példáját, s feltekintek a csillagos égboltra.
-Jóéjtszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése