hajszálvékony kötélen lépkedek,
vékony egy mezsgye ez nem vitatom.
de ha nem lenne izgalom ebben az egészben,
mi értelme lenne élnünk.
Keresem a veszélyt, a kényelmetlen helyzetet viszont kerülöm,
általában.
Tudom jól nem kellene sírnom, de a könnyeim utat törnek maguknak,
s végig futnak rózsaszín arcomon,
egyszerűen irtózom a hatalmas tömegtől,
s igen nekem a tömeg négy embernél kezdődik.
de egyedül sem szeretek lenni,
nem bírom a magányt.
Kell, hogy legyen mellettem valaki, mert felemészt
belülről az egyedüllét.
Tudom, hogy szeretsz és nem fogsz elhagyni, s azt is, hogy nem kellene félnem az ellenkezőtől,
zárkózott vagyok talán túlságosan is,
s bármit teszek ez ellen jól nem cselekedhetek.
próbálom visszafogni az érzelmeimet,
de a könnyeim utat törnek maguknak, s csorognak le rózsaszín arcomon.
Együtt vagyunk már több mint egy éve, pedig mintha tegnap láttam volna
először, azt a lehengerlő mosolyod.
szükségem van az egyedüllétre,
de rád még annál is jobban.
hogy mellettem legyél jóban, s rosszban méginkább,
hogy ne fordulj el felőlem, amint történik valami rossz.
Együtt vagyunk már több, mint egy éve, s tudom, hogy sokáig így lesz még,
talán örökre.
De félek elrontom ezt az egészet, s elvesztelek téged,
aki számomra minden.- Örökre.
próbálok nem sírni, de könnyeim már áztatják rózsaszín arcom.
2016.12.11.
NMA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése