Vörösbegy

A táj hóval födve
kopár minden.
A drót csak lóg a kerítéseken,
mint megnyúlt karú emberek.

A kert végibe se látok el,
minden fehér.
Szinte vakít annyira tündököl,
a hó mi este a Hold fényében fürdött.

A diófa ágairól jégcsapok csüngenek,
jaj akit eltalál egy.

Az egyik ágon egy kis vörösbegy ücsörög,
egyedül eme hideg időben.

Sokáig csak ül,
mintha várna valakit.
Egyedül egy faág töviben,
s csak várja őt, hogy jöjjön.

A tavaszt, mi boldogságot ígér,
akárhányszor csak jön, azt ígért.

De ma még tél van,
s a madárka is csak üldögél.