2018. január 9., kedd

#4 könyves tanúlság

Ilona Andrews

Világok Peremén I.

Mágikus találkozás


Ilona Andrews kötetét 2012-ben adta ki az DarkEGMOND kiadó, mely számomra az egyik legkedvesebb könyvkiadó, hiszen szinte az ő gondozásukban kiadott könyveket szeretem már egészen gyerekkorom óta a legjobban - persze kivételek, mindig vannak. Viszont bármilyen meglepő is, az Ilona Andrews álnév, egy házaspárt takar. Ilona-t és férjét Andrew-t. A regényeik nagy népszerűségnek örvendenek, melyek modern környezetben játszódnak, ugyanakkor paranormális, misztikus és fantasy elemeket tartalmaznak. New York Times listájára is felkerült már két sorozatuk, így nem meglepő, hogy szerte a világon olvassák regényeiket.

A varázslattal teli Perem, a két világ határán terül el. 

Mit érdemes tudni Ilona és Andrew - a Világ peremén című sorozatáról, mindenképpen? 
Azt mindenképpen, hogy Rose Drayton, a kötet főszereplője a Peremben éli az elsőre talán hétköznapinak tűnő életét. Rose átjár a Töredékbe dolgozni, ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ pedig a Mágia, ahol kékvérű arisztokraták irányítanak, a varázslat pedig mindennapos. S visszatérve, arra, hogy Rose csak elsőre tűnik mindennapinak, azért csak elsőre, mert Rose, ugyan átjárhat mindkét világba, de mindkettőben törvény kívülinek számít. Úgy gondolta, hogy ha tökélyre fejleszti a varázserejét, akkor jobb életet biztosíthat a családja részére, de a dolgok nem a tervek szerint alakultak. Most feketén és éhbérért dolgozik a töredékbe, hogy felnevelhesse két öccsét. 
Msjd egyik nap toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a kékvérű arisztokrata, aki elhatározza, hogy megszerzi magának, de vele egy időben érkezik egy különös varázslatra éhes teremtmény, akitől, csak úgy menekülhet meg a Perem és lakói, hogyha Rose és Declan összefog.

A könyv megtanít, arra, hogy bármilyen nehezen is esik előfordul, hogy nem menekülhetünk el, s képtelenek vagyunk megbízni a másikban. Főleg, ha Lord Declan Camarine-ről van szó. 😏

Kinek ajánlom a Világ peremét?
Mindenkinek, aki egy kicsit is kíváncsi egy mágiával átszőtt történetre!!❤


"A mellkasán vagy a hasa fölött nem volt szőr. Az izmokat csupán az aranybarna bőr fedte, amely most csatakos volt a futás miatti izzadságtól. A reggeli hideg köd ellenére a férfiból csak úgy áradt a forróság, mintha a belsejéből jönne. Gyönyörű volt. Még jéghegy-szemei is rabul ejtőek voltak, a bennük rejlő fenyegetés ellenére is."


Jó olvasást!!😉
A.

Nincsenek megjegyzések:

Keresés ebben a blogban