Totem - Farkasbőrben


"Most olyat mutatok, amit még eddig sohasem láttál" - mondta amikor beértem. Már nem a fák takarásában voltunk, kiértünk a tisztásra, pontosabban a tróncsere helyszínére.  Még most is látom magam előtt azt, a rengeteg farkast, akik a tisztást körülölelő fenyves szélén sorakozott. S a kör közepén ott álltak a totemet, azaz az erdő szellemei. Olyan, mintha még csak pár pillanattal ezelőtt történt volna, miközben már hónapok teltek el az eset óta. Rosa mozgása rántott vissza a jelenbe. Futni kezdet és én követtem őt. Átvágtunk a tisztáson, ami most valahogy kisebbnek tűnt, mint azon az éjszakán. Pillanatok alatt értünk el a kis tóhoz, ami a tisztás közepén feküdt, majd azt is magunk mögött hagytuk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire felemelő érzés, farkasbőrben futni...




Nincsenek megjegyzések:

Keresés ebben a blogban