2017. december 22., péntek

Totem II. Farkasbőrben

Összeolvadás


Bárcsak mindannyian elém állhatnátok és akkor a szemembe mondhatnátok, hogy mekkora egy idióta vagyok, amiért ezt tettem. Eldobtam, azt a lányt akit a legjobban szerettem, valakiért akit csak nem is ismerek - még mindig nem - és mindezt miért? Mert kanos voltam. Hát mondhatom egy igazi nagy seggfej vagyok.
Miért alakultak így a dolgok, amikor én nem akartam, hogy ez legyen belőle. Akkor amikor Rinát a kunyhóban találtam, meg akartam állni, és nem akarta megcsókolni. De egyszerűen kicsúszott a kezeim közül a talaj, és nemhogy megcsókoltam, letepertem őt, magam alá gyűrtem. Mint valami állat. Na szép, ha nem is vagyok farkas, se hűséges, attól még egy igazi állat vagyok. Egy marha aki mindent elbasz maga körül, amit csak lehet. Bárcsak visszacsinálhatnám! 
-Markus itt vagy? Beengedsz? - hallottam meg hirtelen a kopogtatást az ajtó felől. Még mindig a kunyhóban vagyok, egyszerűen nem mertem hazamenni és a mama szemeibe nézni. Hiszen nála jobban senki nem ismer, félek mit szólna, ha megtudná, hogy mit tettem. Odasétáltam az ajtóhoz, de nem nyitottam ki, bár már régóta éreztem az illatát és tudtam, hogy itt szaglászik a kunyhó körül mégis egész közel sétáltam az ajtóhoz. 
-Most nem Rina!  - szóltam hozzá szinte suttogva!
-Valami baj van?
-Csak szeretnék egyedül lenni, szóval megköszönném, ha nem szaglásznál a kunyhó körül.
-Rosa a baj? - kérdezte éles hangon.
-Nem. Én vagyok a baj. Összezavarodtam, gondolkodni szeretnék, és melletted képtelen vagyok rá. Lefoglalod minden idegszálamat.
-Tudod, Markus. Akár segíthetek is neked, ha már össze vagy zavarodva, ugyebár én jobban otthon vagyok az erdő dolgaiban, mint te. 
-Már hogy lennél tisztában? Én itt nőttem fel, te meg valahol Japánban, a világ túl oldalán!! Nem értesz te itt semmit jobban, mint én és engem sem ismersz!! - feleltem immár hangosan és indulatosan.
-Már hogy ne ismernélek, ember vagy Markus és az emberek mind egyformák! Hiszen még a szemembe sem mersz nézni... - ennyi volt elszakadt a cérna, az még oké, hogy azt állítja ember vagyok, de az, hogy ilyen lekezelően beszél velem azok után, amiket tettünk! Elegem van nem érdekel, hogy mik lesznek a következmények! Éreztem, hogy elönti az egész testemet a düh, a gerincem megfeszült, lehunytam a szemeimet, és mintha összekapcsolódtam volna a hanggal a fejemben. "Már csak hat nap van."  Végre nem éreztem már belső hangnak, egy külön lénynek, aki a bőröm alatt lakozik, már egyek voltunk egy test és egy lélek! Majd elsötétült a világ, de a sötétségben megjelent egy fehér szalag. Erősen koncentráltam, és minduntalan azt ismételgettem magamban, hogy "egy kibaszott idióta voltam, amiért hagytam, hogy így behálózhasson ez a  dög"  addig - addig ismételtem magamban, amíg nem kaptam rá választ. "örülök, hogy végre beismerted". Ekkor nyitottam ki a szememet és néztem ismét szembe az ajtóval, aminek fejjel nekimentem, hogy kilökhessem magam előtt. Egy pillanatra láttam Rina megdöbbent arckifejezését, majd a következő másodpercben már magam alatt volt én pedig dühösen morogtam a mellkasa fölött. 
"Csak még egyszer beszélj velem ilyen lekezelően és ígérem elharapom a torkodat!"
-Hát ez meg? De hiszen biztos voltam benne... -suttogta maga elé. 
"Legközelebb ne ítélkezz mások felett, és akkor talán nem fogsz így járni."
-Szállj le rólam! - mondta, miközben megugrott a hangja egy kicsit, amin ő maga is meglepődött. Úgy tűnik kezd lehullani az álcája. 
"Leszállok, de utána tűnj a szemem elől!" - morogtam még mindig dühösen. 
Megvártam amíg összeszedi magát, próbálta ismét magabiztosnak tettetni magát, de a bőrét átlengte a félelem bűze. Miután magamra maradtam felsétáltam, a lépcsőn, s az orrommal behajtottam a kunyhó ajtaját. S mire megfordultam, már ott ült a lépcső előtt.
A.

Megjegyzés küldése

úgy szeretnék veled lenni

Úgy szeretnék veled lenni,  hogy ne legyenek zavaró tényezők, se meló, se az iskola. S bár ne lennének égből kapott hívások sem - ...

Keresés ebben a blogban