2017. szeptember 6., szerda

Totem II. Farkasbőrben


Visszaszámlálás


Még tizennégy nap van hátra. Még tizennégy nap. Még...
Ez nem lehet igaz.. itt volt mindvégig a szemeim előtt, és nem voltam képes észrevenni.
Bennem lüktettek a számok, csak eddig még nem értettem jelentésüket. Akárhányszor lecsuktam a szemeimet rekedtes suttogás adta tudtomra, hány nap van még hátra.
Még tizennégy nap van hátra. Tizennégy nap múlva lessz a következő napforduló időpontja. Március huszonegyedikén. Három hónapja történt vele az a szerencsétlenség. Már ha lehet így nevezni, mert talán egyszerre volt csoda, egy hihetetlen dolog és szerencsétlenség is egyben.
Három hónap telt el, hogy nem hallottam a nevetését, nem éreztem ajkai ízét.
Talán azért sem vettem észre a bennem lüktető számokat, mert gyerekkorom óta hallom őket. A visszaszámlálást, addig a bizonyos napig. Amikor elvesztettem őt. De kell, hogy legyen valami kapocs, a számlálások között. Hiszen azután a esemény után, újraindult a visszaszámlálás.
Félek, hogy ha letelik a hátralevő tizennégy nap megint el kell veszítenem valakit. S nekem már csak az édesanyám maradt. Rá kell jönnöm, hogy mi folyik itt.
Két nappal később.
Valami nagyon különös illat csapja meg az orromat. Hirtelen, mintha beszűkülne a légcsövem, a világ pedig már csak pislogva mered rám. Próbálok koncentrálni, de hiába szorítom össze a szemeimet, nem múlik a sötét. Az illatfoszlány, lassan-lassan erősödik, s egy pillanat múlva eléri a tetőfokot. Itt van valahol, de nem látom, hogy pontosan hol.
Kopogást hallok.Egészen erőteljes kopogást, olyan, mintha tudná az aki az ajtó mögött van,hogy ő különleges. Hogy nincs nála jobb. Egy pillanatra néma csend terül szét az osztályra, majd kilökődik az ajtó.
-Elnézést a késésért, de eltévedtem egy kicsit. - szólt a kopogtatás tulajdonosa.
-Akkor ebben az esetben, tessék minél hamarabb megismerni az intézményünket, mert nem tűröm, ha előadás közben zavarnak.
-Elnézést kérek!
-Rendben. Ebben az esetben most kivételesen eltekintek. Mutatkozzon be kérem, utána pedig foglaljon helyet!
A lány az osztály felé fordult, mert tulajdonképpen lányról van szó. Felemelte a fejét körülnézett az osztályba, mintha már előre a tökéletes helyet kereste volna, ahol majd a bemutatkozó után leülhet.  Viszont, hiába figyeltem, az tekintete más volt, mint a többieké. Ő nem hátrált meg a többiek láttán. Na, nem mintha olyan krípin néznének ki, csak tudjátok, amikor egy hétköznapi ember bemegy egy emberekkel telezsúfolt terembe, akkor mindenki azt várná el, hogy legalább egy kicsit hátrahőköljön az illető. De ő nem. Egyenesen állt, és kihívóan méregette a többieket, mígnem a tekintete megakadt rajtam... s sejtelmesen elmosolyodott. Mintha pont engem keresett volna. Tekintetét fel sem emelve rólam kezdte meg a bemutatkozást.
-Sziasztok, a nevem Rina. Kozuki Rina.  Japánból költöztem ide. Tulajdonképpen a Napforduló miatt.
Basszus! Ez nem lehet igaz! Ezért van neki ennyire más illata. Basszus. Basszus. Basszus. Hát tényleg vonzza őket. Ennek nem kellett volna, hogy megtörténjen!
-Szabad ez a hely?
Basszus, neem. Ez az ő helye! Mondanám teljes szívemből. De neki nincs többé helye itt.
-Hmm? - nézett rám kérdőn, még mindig a pad előtt állva.
-Igen persze az.  - mosolyogtam rá, mert mégis mit mondhattam volna. Azt, hogy nem mert az eltűnt barátnőm helye, aki valójában nem is tűnt el annyira? 
Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi idő telt el a második rész óta. Ezentúl igyekszek hamarabb hozni a részeket!
A.


Megjegyzés küldése

úgy szeretnék veled lenni

Úgy szeretnék veled lenni,  hogy ne legyenek zavaró tényezők, se meló, se az iskola. S bár ne lennének égből kapott hívások sem - ...

Keresés ebben a blogban