2015. szeptember 15., kedd

03. - "ébrenkép "



1971. november huszonötödike
Szerda lesz.
Különösképp Máté közeledését nem éreztem meg, mint ahogyan azt sem, hogy meghatározó szerepet fog betölteni az életemben. Nem éreztem, amikor a minap csaknem egymásnak ütköztünk a könyvtárban, amíg ő a fizikai részleg felé igyekezett én szokásomhoz hűen a szépirodalmiba mentem. Amióta találkoztunk.. az ajtónkban, azóta a nap óta szinte minden nap látom őt, mintha direkt merészkedett volna elő a suli másik végéből.
Ilyen eddig még sohase fordult elő velem, a legkisebb változást is éreztem az életem során, egy-egy új barát érkezését, hogy lesz egy olyan lány aki által nem csak egy új embert ismertem meg, de egy igazi barátra is leltem, azaz inkább ő volt az ki rám lelt...
-Ráérsz ma este?
Kérdezte Máté  suli könyvtárában, miközben a szépirodalom részlegben lézengtem.. mit ne mondjak kicsit sok időbe telik mire ráakadok egy-két regényre. Most Charles Dickens "Szép remények" c. kötetét keresem. Nagyon sok jót hallottam már róla, szóval kedvet kaptam rá.
-Ma este? De tudod, hogy hétköznapokon anyukám nem enged el olyan könnyen otthonról, csak nyomós okokból és nem hiszem, hogy elhiszi, hogy megint tanulnunk kel valamilyen közös projektre. Abból mostanság már egy kicsit sok volt... nos nem mintha bánnám.
-A mai napra van nyomós indok! - mondta mosolyogva, miközben az egyik könyvespolcnak dőlt, a karját lazán összefonva maga előtt, így kiemelve széles vállai, imádom őket, irtó szexik!
-Na halljuk! - kérdeztem miközben még mindig a könyvespolcot böngésztem Charles Dickens neve után kutatva, s ezzel próbáltam elterelni a figyelmemet a vállairól.
-Ma éjszaka elképesztően tiszta égbolt lesz! És csillaghullásos szezonunk van! Szóval remélem, hogy igent mondasz és eljössz megnézni.
-Én azt hittem, hogy egyedül szoktál csillagokat nézni...
-Szeretném megmutatni.
-De miét pont nekem és nem az egyik haverodnak?
-Neked eddig nem tűnt fel, hogy nekem nem olyan sok olyanom van? - mondta éllel a hangjában.
-Ugyan biztosan van, hiszen együttesben játszol.. - mondtam elgondolkodva, mert ahhoz képest, hogy az együttesével tényleg remek pályát futottak be eddig, a barátainak a száma mégis kimerül abban a pár emberben akivel együtt játszik, az pedig mindössze négy ember.
-Jó igaz. Egy együttesben játszok, de szerinted hány korunkbeli rajong a jazzért.
-Mi?? Én szeretem.
-Te, ezért is vagyunk jóban.. mondjuk. Na, de nekem mennem kell... - mondta s közelebb jött hozzám.
-Próbád lesz? - kérdeztem miközben levettem a polcról Dickens könyvét.
-Igen.. - mondta s egészen közel jött hozzánk, mintha egy titkot akarna megosztani velem - este tizenegykor, a kiskapudban várlak. - mondta halkan. - Eljössz velem, ugye?
-Majd meglátjuk. - mondtam neki mosolyogva, mert nem bírtam ki, hogy végig fapofával bámuljam, miközben így előadja magát.
Miután kivettem a könyvet a könyvtárból a hazafele vezető utat a könyvbe bújva tettem meg. Elképeszt az, ahogyan Dickens bánik a szavakkal. Az eddig olvasott könyveimből egyben sem találkoztam ennyire precíz és hihető álomvilággal. Egyszerűen imádom!!
És ahogyan anyut is imádom, de persze nem csak azért, mert elengedett Mátéval a csillaglese. Eddig még sohasem voltam ilyenen. Sőt valójában még eddig nem is érdekeltek a csillagok, mindig a szobámban voltam és olvastam, illetve mellette zenét hallgattam, vagy épp sétáltam és ugyancsak ment a zene a fülesemben.
De amióta megismertem Mátét a világom, mintha kiszélesedett volna. egyre több dolog érdekel. S már nem csak a szobámban élek, sőt ki akarok törni onnan és élni az életemet...


Megjegyzés küldése

együtt a kútba

& igen, mondom, hogy  kezdjük újra,  hogy ugorjunk bele  együtt a kútba mert ez lételme és  létezésünk alapja kell,  h...

Keresés ebben a blogban